Törökkoppány néprajzi értékeihez sorolható a tojáskarcolás, mellyel napjainkban is többen foglalkoznak, mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztályból, őrizve őseik mintakincsét. Régi időkre visszanyúló néphagyomány a húsvétot tojással köszönteni. Ősi szokás volt Törökkoppányban is, hogy húsvét reggelén a keresztszülők hímes tojással és kaláccsal ajándékozták meg keresztgyerekeiket, a keresztanyák pedig azon versenyeztek egymással, hogy melyikük visz szebb hímes tojást. Valamint a locsolók jutalmazásán kívül a húsvéti ételszentelésre vitt kosarat is hímes tojások díszítették. A szebbnél szebb régi tojásokból napjainkban csak néhány darab található meg.
Bővebben… →

Törökkoppányban az ünnepi viseletet díszítő fehérhímzés nagyon gazdag mintakinccsel rendelkezik. A néprajzkutatók nagyon ősi magyar hímzésnek tartják, és egyfajta sajátos képződménynek tekintik. Eredete egyfelől középkori, részben reneszánsz gyökerekhez nyúlik vissza, másfelől a 19. századtól kezdve egyre inkább a polgáriasodás kifejezőjévé is vált. A fehérhímzés somogyi eredete még homályos, jelenléte a 18. század során ugyanolyan erős, mint a Dunántúl más területein, jelenlétének erősödésében számos alföldi hatással is számolhatunk. A fehérhímzés fehér pamutfonallal házivászonra (leginkább férfiingre, gallérra, kézelőre, ing elejére, kendőre) dolgozott nagyon aprólékos munka. A minta nagyobb elemeit sablon segítségével rajzolták, a kisebbeket improvizáltan varrták.
Bővebben… →

A paprikázás egy csak Törökkoppányra jellemző népi játék, amelyről a századforduló óta vannak adataink. A játék egyes variánsai környékbeli településeken is fellelhetőek. Törökkoppányban minden várrésznek (külsővár, felsővár, belsővár, alsóvár) volt olyan egyenes területe, amely alkalmas volt a játéktér kialakítására. Gyakran előfordult, hogy a „várak” összemérték ügyességüket. Ilyen volt húsvét másnapja is, amikor a faluból a férfiak és a fiúk együtt versenyeztek. A játékot kezdetben kimondottan férfiak, majd később fiúk is játszották. A paprikázás nagy ügyességet és bátorságot követelt a játékosoktól. A 30, de gyakran 50-60 méterre kiütött, sebesen repülő fatojást kellett elkapniuk a játékosoknak. Ez férfias jelleget adott a játéknak. A játék „paprikázás” a nevét is onnan kapta, hogy az elkapott fatojás alaposan megcsípte a tenyeret.
A játék a régmúlt időkben kellemes időtöltésként szolgált, (csupán helyet cserélt a két csapat, ha elfogyott a botjuk). Ma megpróbálunk egy olyan szabályrendszert kialakítani, ami az eredeti játék szinte minden elemét megtartja, de alkalmassá teszi bajnoki rendszerek kialakítására is.

A játékot nemenként 5+2 fő játssza. A kezdőcsapatban 5 fő szerepel, és 2 cserejátékos segítheti a csapatjátékot. A játékban résztvevő 5 fő közül 4-en mezőnyjátékosok, 1 fő pedig állogató. Az állogató az a játékos, aki a paprikát visszarakhatja a kiindulási helyére.
A játékhoz a következő eszközök szükségesek: a paprikát tartó emelvény, melynek hossza 130 cm, emelési magassága 17 cm. Az emelvényen a magasabb végétől visszafelé 30 cm-re kijelöltünk egy ütési felületet és a paprika helyét. A paprikát az emelvény végéhez közel célszerű elhelyezni, mert így érhető el a legideálisabb repülési ív. Paprika: fából készített, ujjnyi nagyságú, tojás alakú eszköz, melynek alsó és felső része egyenesre le van vágva. A csapat létszámával megegyező számú ütőbot, melynek jelzőszínei: fehér, citromsárga, piros, kék és fekete. Gyerekeknél minden játékos számára védősisak. Minden játékosnak a botja színével megegyező színű csuklópánt.

A játékot egy kinti és egy benti csapat játssza. Az adogató és elkapó csapatok helyének kisorsolására a játék régi elemeit használtuk fel. A csapatkapitányok egymással szemben állnak, a bíró az egyiküknek odadobja az egyik ütőbotot. A játékosok a markolatra egymás után felváltva fognak rá a boton felfelé haladva úgy, hogy a kezek szorosan egymáshoz érjenek. Akinek a bot végén nem jut teljes markolat, az a csapat kint fogja a játékot kezdeni, vagyis a paprikát kell neki elkapni. A másik csapat értelemszerűen az adogató csapat lesz, vagyis ütő játékkal fog kezdeni. A következő játékrészben ellentétes felállással kezdjük a játékot. Döntetlen eredmény után a döntő játékban a csapatok helyét újra sorsoljuk.
Az adogató csapat az ütővonal mögött helyezkedik el, mindenki kezében egy-egy bottal, melynek a színtelen végét fogják a játékosok. Az első játékos megpróbálja a botját dobva eltalálni a paprikát, hogy az minél messzebbre szálljon.

Ha sikerül eltalálnia, gyorsan ki kell szaladni a botjáért és a deszkára ráütni azzal, még mielőtt az ellenfél visszajátssza a paprikát. Ha sikerrel jár, akkor a botja nála marad, új ütésjogot nyer magának és 1 pontot a csapatának.
Ha nem sikerül eltalálni a paprikát, akkor a botja kint maradt a játéktéren és a soron következő csapattárs következik az ütéssel. A bot azon a helyen marad, ahol a repülés után földet ért. A botját elvesztő játékos addig kimarad a játékból, amíg valaki vissza nem hozza a botját.
Ha az ütő csapat játékosa eltalálja a paprikát és visszafutott a botjával, de a paprikát az ellenfél előbb leüti, akkor a kifutó játékosnak a botját vissza kell vinni és letenni a paprikát tartó emelvénytől 9 méterre felfestett körívre. A versenyző ebben az esetben is addig nem állhat vissza a játékban, amíg valaki vissza nem szerzi a botját.

Ezalatt a fogadó csapat ( kinti csapat )  – az állogató kivételével – szétszórtan helyezkedik el a 9 méteres vonalon kívüli területen. A csapat egyik embere (akit állogatónak hívunk) az ütés pillanatáig a 3 és 9 méteres körív között az alapvonal mellett helyezkedik el. Az ütés után már minden játékos szabadon mozoghat Az állogató feladata az, hogy az ütő csapat részére felállítsa a paprikát, illetve a saját csapata neki kell, hogy bejátssza a fatojást, hogy az minél előbb visszaérjen a kiindulási helyére. A fatojást csak az állogató rakhatja vissza a kiindulási helyére. A fogadó csapatnak az a célja, hogy a kirepült paprikát minél előbb visszajuttassa az emelvényre, még mielőtt a másik csapat a botjait összeszedte volna.

A paprikázás felélesztésével azt szerettük volna elérni, hogy ez a csak Törökkoppányra jellemző népi játék ne vesszen el az idő múlásával. A szabálykönyv összeállítása után belekezdtünk iskolai oktatásába és eszközbeszerzésébe is TÁMOP-5.1.3-09/2-2010-0003 azonosítószámú projektünk keretében. Ennek köszönhetően a térség négy iskolájában eleinte tanórán kívüli foglalkozásokon, de ma már a testnevelés órákon is tanítják és játsszák a paprikázást. Félévente bajnokságot is szervezünk, ahol a négy intézményből érkező fiú és lány csapatok mérkőzhetnek meg egymással. Törökkoppányban pedig minden szabadtéri rendezvényünkön nagy sikernek örvend a helyiek és a környező települések lakosainak paprikázása.

Szolgáltatás igénybevétele