A 19-20. század fordulója természettudományos gyűjtő és rendszerező törekvéseinek jeles eredménye volt a „Magyar Birodalom Állatvilága” című hatalmas mű, amely közölte a „Magyar Birodalomból eddig ismert állatok rendszeres lajstromát”. A kötet megjelenésének századik évfordulóján – ezredfordulónkkor – a „faunakutatások ismét reflektorfénybe kerültek, melynek szomorú oka, hogy természetes környezetünk rohamosan átalakul”. A Natura Somogyiensis kiadványsorozat első köteteként hagyta el a nyomdát Somogy fauna katalógusa. A különböző állatcsoportok megyebeli lelőhely-feltérképezésekor a szerzők nagyon sokszor utaltak rá, hogy vizsgálataik szempontjából Külső-Somogy „fehér folt”. S ez nem is csak az egyébként jobban kutatott rovarrendeknél, mint a lepkék (Lepidoptera), bogarak (Coleoptera), szitakötők (Odonata) stb. esetében van így, de még Somogy megye madarainak jegyzéke előtt is bevallja a szerkesztő, hogy „Külső-Somogy madárvilágáról szinte semmit sem tudunk”.  Dr. Sipos Imre 2013-ban kiadott Törökkoppány Monográfiájában gyűjti össze a környék élővilágát is, közel 30 éves megfigyelései eredményeként.

1. Gerinctelen állatok
Az ikerszelvényesek (Diplopoda), fajaiknak fontos szerepük van az erdei avar lebontásában. A somogyi faunájuk összetétele rendkívül figyelemreméltó: mediterrán, atlanti és pontusi elemek keverednek itt, számos olyan fajjal, amelyek itt érik el elterjedésük északi, keleti vagy nyugati határát. Egy Somogydöröcske melletti szurdokvölgyben sikerült megfigyelni több alkalommal is Somogy megye ikerszelvényes nevezetességét, a sárganyakú ikerszelvényest (Polydesmus collaris).

A rákokat indikátor szervezeteknek tartják, amelyek főként a regionális vízszennyezés kimutatására alkalmasak. A Zics-Miklósi-vízfolyásban, a Pernesz-patak torkolatvidékén és a Koppány-patak egyes lassúbb folyású mélyebb öbleiben él a folyami rák (Astacus astacus). A Koppányon Bonnya és Törökkoppány közötti szakaszon és a zicsi-patakon a halászatokkal párhuzamosan végzett makrogerinctelen gyűjtések során minden alkalommal sikerült kimutatni a folyami rákot.
A halastavak környékén mindenütt gyakori a közönséges acsa (Libellula depressa), valamint a vékonytestű kis szitakötők közül a gyakori légivadász (Coenagrion pulchellum ssp. interruptum) és a széleslábú légivadász (Platycnemis pennipes). A Koppány-patak lassúbb folyású részein és mellékvizei torkolata táján néha nagyobb tömegben megjelenik a nyári hónapokban a sávos szitakötő (Agrion splendens). A réti rabló (Lestes dryas) és a kisasszony szitakötő (Agrion virgo) a védett szitakötőfajok közé tartozik, mindkettő előfordul Törökkoppány határában, bár sokkal ritkábbak, mint a sávos szitakötő.
A hangyalesők közül, egy hazánkban ritka fajt említünk meg, amelynek Törökkoppány környéki előfordulását többszörösen igazolták. A párducfoltos hangyaleső (Dendroleon pantherinus) kiszáradt egyedeit a hegyi kápolna ablakában gyűjtötték össze több alkalommal, de Somogydöröcskén és Miklósiban is regisztrálták jelenlétét.
A védett imádkozó sáska (Mantis religiosa). Zöld és barna színű változatai egyaránt megtalálhatók a Kápolna-hegy füves részén, a szorosadi Csatári-hegyen, vagy a Somogydöröcske környéki nagyobb mezőkön.
A Dunántúli-középhegység pusztafüves lejtőin gyakori a fekete színű pohos gyászbogár (Gnaptor spinimanus). A löszgyepekre jellemző nünükék (Meloe sp.) országos megritkulásáról ír a szakirodalom, Törökkoppány környékén még minden tavasszal találkozhatunk a közönséges nünükével (Meloe proscarabeus), sőt az óriás nünükével (Meloe cicatricosus) is.
A löszpusztagyepekre jellemző fűfélék gyökereit fogyasztják a gyalogcincérek lárvái. A barna (Dorcadion fulvum) és a fekete gyalogcincér (Dorcadion aethiops) egyaránt gyakori, de találkozhatunk a kétsávos- (Dorcadion pedestre) és a nyolcsávos gyalogcincérrel (Dorcadion scopolii) is a mezei utakon. A takácscincért (Lamia textor) csak egyszer sikerült fotózni a Tatali-völgyben. Ugyancsak ritkaságnak számít a védett havasi cincér (Rosalia alpina), amely a középhegységeink magasabb pontjain – többnyire bükkösökben – szórványosan fordul elő. Somogyban a Zselici Tájvédelmi körzetből jelezték, somogydöröcskei adata új.
Erdei túrákon, különösen a nyári meleg napokon szinte mindig találkozni lehet az erdei (Geotrupes stercorosus) és a közönséges ganéjtúróval (Geotrupes mutator). A védett holdszarvú ganéjtúró (Copris lunaris) már ritkábban fordul elő, nagyobb számban Somogydöröcskén, a hodályok körül láttuk 2004-ben.
A védett nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) szerencsére még gyakorinak mondható a Törökkoppány környéki tölgyerdőkben. A szintén védett kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus) is többször szem elé kerül.
Sokkal ritkább a cserebogárfélék (Melolonthidae) közé tartozó, ragyogó gesztenyebarna színezetű orrszarvú bogár (Oryctes nasicornis). Mindössze két alkalommal regisztrálhatták a környéken alkonyati repülését. A faj kényszerű alkalmazkodni próbálkozását jelzi, hogy Szorosadon kivágott, és hosszabb ideig helyben maradt akácrönkök kérge alatt is rátaláltak lárvájára, s közelében három kifejlett példányára 2009 nyarán.
Meleg nyári napokon, az augusztusi hőségben a Kápolna-hegyen, vagy a cseres-tölgyesek tisztásain gyakran éles cirpeléséről ismerhetjük fel az óriás-énekeskabócát (Tibicina haematodes) hímjét. Hazánkban védett.

Sokfelé megtalálható, ugyancsak védett fajunk az atalanta-lepke (Vanessa atalanta) és a nappali pávaszem (Inachis io). A kifejlett lepkéket gyakran láthatjuk, amint a hullott gyümölcsök nedvét szívogatják. A kardos lepke (Iphiclides podalirius) a legnagyobb nappali lepkéink közé tartozik. Ez a szép védett lepke néha még a kertekben is megjelenik, csakúgy mint a kacsafarkú szender (Macroglossa stellatarum).
A környék lepkefaunájára teljesen új fajt fogtak 2007. augusztusában Szorosadon. A pávaszemes lepkék közé tartozó tölgy selyemlepkét (Anthera yamamai).

2. Halak
Somogy megye halait természettudományos célzattal eddig a Dráva, a Kapos és a Balaton vízgyűjtő területéről gyűjtötték. Koppány-patakon és mellékvízterein Weiperth András készített halfaunisztikai felmérést 2013-ban. Természetvédelmi szempontból jelentős, hogy a Koppány-patak jobb partján befolyó erek nagyrészt Natura 2000-es területek kifolyásai. A területen előkerült védett halfajok, a sújtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), a fenékjáró küllő (Gobio gobio), a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), és a vágó csík (Cobitis elongatoides). A védett halfajok fogási adatai alapján a leggyakoribb a szivárványos ökle. Bonnya és Törökkoppány közötti szakaszon a Koppány-patak hosszelvényében végzett mintavételek eredményeként kiderült, hogy ezen a szakaszon a védett fajok gyakorisága magasabb, mint a többi szakaszon.

El kell különítenünk a patakban, ill. vízrendszerében őshonosnak tekinthető fajokat és a később betelepített, a halastavakból leúszott halakat. Már a középkortól fogva léteztek halastavak a Koppány vízrendszerében, így egyes keszegek, a kárász, a compó, a csuka és a ponty akár több évszázada is tagjai lehetnek a halfaunának. Jelen korunkban különösen a Gerézdi és a Cseszmei halastóból történt az egyedek bevándorlása a patakba a halastavak leeresztésekor, ill. a Cseszmei-halastó nagy esőzés utáni kiöntésekor.
Az eredeti halfauna tagja lehet a fenékjáró küllő (Gobio gobio), amely a Koppányon kívül a Zics-Miklósi-vízfolyásban is él. A szivárványos ökle (Rhodeus sericeus amarus), is fellelhető a Koppányban. Fogható Törökkoppány környékén is, különösen a Tabán- és a Sötétkerék-patak torkolatvidékénél. Szaporodásának előfeltétele, hogy legyenek élőhelyén nagyobb kagylók is. A medertisztítások során partra került iszapban talált festőkagyló (Unio pictorum) héjak bizonyítják, hogy ez a feltétel adott.
Ugyancsak őshonosnak tekinthetjük a Koppány vízrendszerében a sügért (Perca fluviatilis). Gyakorinak nem mondható ez a víz tisztaságára nagyon érzékeny ragadozó halfaj. Bizonyító példányait Törökkoppány és Koppányszántó között fogták 1998. júl. 17-én.
Sajnos csak több évtizedes adatunk van a réti csík (Misgurnus fossilis) törökkoppányi előfordulásáról. A faj tipikus élőhelyét a mocsarak, lassú folyású csatornák képezik. Főként a Koppánnyal párhuzamosan futó Malomárokban fogták nagy számban kosárral, rostával a két világháború között. Biztosan ősidők óta tagja volt a faunának.
Magyarországon jelenleg minden csíkhal védett. A vágócsík (Cobitis taenia) is. A Koppányban, a Malomárokban és a Pernesz-patakban is nagy számban fogták a múlt század hatvanas éveiben, kisebb gyakorisággal, de még előfordul.
Szintén több mint fél évszázados visszaemlékezések beszélnek a csukák (Esox lucius) és a compó (Tinca tinca) nagyobb mennyiségű fogásáról. Mindkét faj kerüli az erős sodrású vizeket, ezért manapság nemigen fogják őket a szabályozott medrű Koppányban.
A horgászok örülnek, ha domolykó (Leucispus cephalus) akad a Koppányba vetett horogra. Szorosad mellett ez nem is olyan ritka esemény nyáron. A kárász (Carassius carassius) Európában általánosan elterjedt halfaj. A leggyakoribb fajnak koppányi horgászok szerint talán az ezüstkárász (Carassius auratus) tekinthető. A keszegfélék közé tartozik a Koppány vízrendszerében is honos, bodorka (Rutilus rutilus).
Néha kisebb pontyok (Cyprinus carpio), sőt lesőharcsa (Silurus glanis) apróbb egyedei is horogra akadnak a megduzzadt vizű patakban.
A törpeharcsa (Ictalurus nebulosus) alig száz éve honosodott meg hazai vizeinkben. A Cseszmei-halastóban és a Koppány-patakban is gyakorinak mondható.
A naphal (Lepomis gibbosus) is észak-amerikai eredetű halfaj. A 20. század első évtizedében került a Balatonba és a Drávába, ahonnan a Duna egész vízrendszerébe eljutott. Néha a Koppány-patakban is fogják.
Rendkívüli szaporaságával és alkalmazkodóképességével a legutóbbi időkben hódította meg hazánk vizeit a kínai razbóra (Pseudorasbora parva). Napjainkban már mindenütt közönséges fajnak tekinthető. A Koppány környéki halastavakban, de magában a Koppány-patakban is elszaporodott.
A halastavakba gazdasági szempontból több ízben történt a növényevő amur (Ctenopharyngodon idella) és a főként planktonevő fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) telepítése.

3. Kétéltűek, hüllők
A hazánkban előforduló 15 kétéltű (Amphibia) fajból eddig tízet találtak meg Törökkoppány környékén. Főként kisebb tavak, vízkiöntések a pettyes gőték (Triturus vulgaris) élőhelyei, de megfigyelték a Koppány-patak parti zónájában is.
A korongnyelvű békák (Discoglossidae) közé tartozó vöröshasú unkák (Bombina bombina) jelenlétét leginkább halk „unkogásuk” árulja el. Nemcsak a halastavak parti régiójában, de mocsaras-tocsogós helyen is találkozhatunk velük a Sötétkerék-dűlő keleti részének vizenyős területén, gyakran a traktor keréknyomokban összegyűlt vizekben is.
A szaporodási időszakban keresik fel a tavak, vízkiöntések környékét a varangyok. A barna varangy (Bufo bufo) gyakoribb, mint a zöld varangy (Bufo viridis), bár mindkettővel a kertekben is találkozhatunk.
Gyakran a szaporodási helyétől eltávolodva, magasabb növényekre, nemegyszer fákra is felmászva hallatja a hangját nyáron a zöld levelibéka (Hyla arborea).
Leginkább a halastavak környékén szaporodik el a kecskebéka (Rana esculenta) és a tavibéka (Rana ridibunda).

Szintén a valódi békafélékhez (Ranidae) tartozik az erdőkben gyakran szem elé kerülő, hatalmas ugrásokkal menekülő erdei béka (Rana dalmatina). Kocsonyás burokba lerakott petéit kora tavasszal erdei pocsolyákban is megtaláljuk.
Jelenleg a környéken előforduló kétéltűek közül a barna ásóbéka (Pelobates fuscus) tűnik a legritkábbnak. A megfigyelés ritkaságát rejtett életmódja is okozhatja. Somogydöröcske mellett fotózták 2005 és 2007 nyarán.
A hüllők (Reptilia) osztályát 4 család 7 faja képviseli területünkön az eddigi megfigyelések szerint. Rejtett életmódjuk miatt ritkán kerülnek a szemünk elé.

A mocsári teknős (Emys orbicularis) igen óvatos állat. A Koppány partján találkozhatunk vele. Előfordul a Koppányon kívül a gerézdi és a nágocsi tavakban is.
Ugyancsak leginkább a vizek közelében találkozhatunk a vízisiklóval (Natrix natrix). Közönségesnek mondható a területünkön, a Koppány-patak mentén éppúgy, mint a közeli halastavaknál. Néha olyan példányok is szemünk elé kerülhetnek, amelyeknek a hátoldalán tarkótól a farok végéig két keskeny, többé-kevésbé élesen határolt fehér vagy sárgásfehér csík fut végig. Ezt a változatot (Natrix natrix var. persa) Somogydöröcske mellett regisztrálták.
Szárazabb erdőkben, tisztásokon, de sokszor a présházak környékén is találkozhatunk az erdei sikló (Elaphe longissima) gyakran méteresnél hosszabbra is megnövő példányaival. A Kápolna-hegyen, valamint Szorosad és Somogydöröcske erdeiben is él.
A rézsikló (Coronella austriaca) ritkább a környékünkön az előző két fajnál, de fotókkal bizonyított az előfordulása a Kápolna-hegyen és Somogydöröcske erdeiben. Látták Miklósiban is, építési törmelék közé bújva egy vizenyős területen 2004 nyarán.
A lábatlan vagy törékeny gyík (Anguis fragilis) is feltűnik, de csak ritkán találkozhatunk vele. Nappal jobbára csak közvetlenül az eső előtt, vagy záporok után mutatkozik. A Flamordoki-erdőben és a Cseszmei-erdőben többször látták kirándulásokon, ezen kívül a somogydöröcskei TSZ majorban fotózták le több ízben.
Legtöbbször a fürge gyík (Lacerta agilis) kerül a szemünk elé. Erdőszéleken, tisztásokon, árkok füves, bokros peremén, szőlők füves mezsgyéjén bárhol előfordulhat.
Sokkal ritkább nála a zöldgyík (Lacerta viridis), amit néha biztosan összetévesztenek a fürge gyík zöld hátú példányaival is. A Kápolna-hegyen és egy somogydöröcskei erdőszélen figyelték meg.

4. Madarak
Vízimadarak leginkább a halastavak környékén figyelhetők meg. A Remetei- és a Bedegi-halastó nádasainak állandó fészkelője a szárcsa (Fulica atra) és a kisvöcsök (Podiceps ruficollis). Nemcsak a halastavakon, de a Koppány-patakban is feltűnik a tőkés réce (Anas platyrhyncha). A cigányréce (Aythya nyroca) már jóval ritkább, fokozottan védett faj, de az említett halastavakon többször látták. A fütyülő récéről (Anas penelope) és a böjti récéről (Anas querquedula) a Gerézdpuszta melletti Dávid-berekből van adatunk. A szürkegém (Ardea cinerea) gyakran, de vonulás idején a nagykócsag (Egretta alba) is rendszeresen megjelenik. 2008 januárjában az enyhe tél miatt áttelelő szürkegémmel találkoztak a Koppány-patak Koppányszántó és Edelény közti szakaszán. Minden valószínűség szerint költött is a bakcsó (Nycticorax nycticorax) a Cseszmei-halastó kiterjedt nádasának fűzbokrain 1998-ban, de a Remetei-halastavaknál is rendszeresen megfigyelték a fajt.
A törpegém (Ixobrychus minutus) a legkisebb európai gémfaj. A gerézdpusztai Dávid-berek nádasában több mint tíz példányát gyűrűzték meg 2010 nyarán a Völgy Hangja Egyesület kezdeményezte felmérés keretében. A köztük levő fiatal madarak valószínűsítik, hogy a környék nádasaiban keltek ki.
Az 1990-es években jelent meg a halastavaknál a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo sinensis), és azóta évről évre növekedő egyedszáma miatt egyre jelentősebb a kártétele.

ÉNy felől való terjeszkedése révén az 1960-as években került, mint fészkelő faj a magyar faunába a bütykös hattyú (Cygnus olor). Számuk rohamosan nő, de túlzott elszaporodásuk természetvédelmi szempontból nem kedvező. Agresszív viselkedésével más őshonos vízimadárfajokat szorít ki élőhelyéről. 2007-ben jelent meg a Remetei-halastavaknál, 2008-ban már a Cseszmei-halastó nádasában is megpróbálkozott a költéssel, 2010-ben a Koppány-patak kiöntésében figyelhettük meg többször Szorosad és Gerézdpuszta között.
A sűrű nádasok adnak otthont a nádirigónak (Acrocephalus arundinaceus). A Koppány és oldalvizei mellett kora nyáron sokfelé hallhatjuk hangját.
A Pernesz-patak és a Sötétkerék-patak környékének vizes, tocsogós rétjein, de a Koppány-patak menti belvizes szántókon is február–március táján rendszeresen megjelenik a bíbic (Vanellus vanellus).
A parti madarak közül a 2010. évi tavaszi madárvonulás idején figyelték meg a piroslábú cankót (Tringa totanus), a szürkecankót (Tringa nebularia) és az erdei cankót (Tringa ochropus) Somogydöröcskénél. A környéken kuriózumnak tekinthető a hosszú csőrű nagy goda (Limosa limosa) tavaszi átvonulási adata.
A fekete gólya (Ciconia nigra) az 1980-as évek végén még ismert fészkelő helye volt a Hamuházi-dűlő környékén, de azóta leginkább vonulási időben tűnik fel a Pernesz-patak fölött, a Bedegi-halastavaknál, vagy Somogydöröcskétől délre. 2010-ben a rendkívül csapadékos időjárás miatt a Koppány-patak nyár elején kiöntött, s a költési időben huzamosabb ideig itt táplálkoztak a nagykócsagok és a fekete gólyák is. A május végi, júniusi megfigyelési adatok feltételezik a közelben levő költőhelyüket is, tehát van remény ezeknek a ritka, óvatos gázló madaraknak újbóli megtelepedésére.
A jégmadár (Alcedo atthis) ritka vendég a Koppány mentén. Utoljára 2005. aug. 16-án észlelték.
A ragadozó madarak közül említésre méltó a Bedegi-halastavak mocsárrétjének dús növényzete között rendszeresen fészkelő barna réti héja (Circus aeruginosus), és a ritkán erre tévedő rétisas (Haliaaetus albicilla). Téli vendégként több alkalommal megfigyeltük a kékes rétihéját (Circus cyaneus).
Kora tavasz kedves hangja a mezei pacsirta (Alauda arvensis), mely a Böckör és a Cinege-hát rendszeres fészkelője. Nyáron ugyanitt a fürj (Coturnix coturnix) hangja hallatszik nemegyszer. A fácánt (Phasi-anus colchicus) még rendszeresen lövik a környéken, de a fogoly (Perdix perdix) jobbára csak régebbi vadászemlékek között él.
Az erdei szalonkák (Scolopax rusticola) március-áprilisi húzását mostanában is izgatottan várja az erdőjáró ember a Flamordoki-erdőben. 2010 tavaszán Somogydöröcske határában, tocsogós réten a sárszalonkát (Gallinago gallinago) szintén megfigyelték.
A Koppány-völgyében a harkályokat tekintve csaknem teljes a fajlista. A közismert és leggyakoribb nagy fakopáncs (Dendrocopos major) mellett a közép- (Dendrocopos medius) és a kis tarkaharkály (Dendrocopos minor), a nyaktekercs (Jynx torquilla) és a zöld küllő (Picus viridis) is él itt. A balkáni fakopáncsot (Dendrocopos syriacus) egy ízben sikerült eddig megfigyelni a környéken.
Európa legnagyobb harkályféléje a feketeharkály (Dryocopus martius). Magyarországi állománya fokozatosan növekszik, s ez a megállapítás a környékünkre is vonatkozik. A Flamordoki-erdőben, a Bükki-kút környékén, a Cseszmei-völgyben ugyanúgy egész évben hallani, mint Somogydöröcske, vagy Miklósi erdeiben. Ugyanígy egyre gyakoribbnak tűnik a Koppány-völgyében is a holló (Corvus corax). Állandó madarunk, fészkelését biztosra vehetjük a Törökkoppány melletti nagy erdőkben.
Kisebb, közönségesnek mondható erdei és kerti madarunk a széncinege (Parus major), valamint a kék- (Parus caeruleus) és a barátcinege (Parus palustris). Gyakran csapatosan jár élelem után az őszapó (Aegithalos caudatus). Az ökörszem (Troglodytes troglodytes) parányi, gömbölyded, állandó madarunk, télen gyakran behúzódik a kertekbe is. A vörösbegy (Erithacus rubecula), a csuszka (Sitta europaea), a csilpcsalp füzike (Phylloscopus collybita), a barátposzáta (Sylvia atricapilla), az énekes rigó (Turdus philomelos) és a feketerigó (Turdus merula) ugyanúgy hozzátartozik a koppányi erdők madárvilágához, mint a májusban dalra kezdő fülemüle (Luscinia megarhynchos), vagy a nevét kiáltó kakukk (Cuculus canorus). A sárgarigó (Oriolus oriolus) is megérkezik május elején költőhelyére. A szajkó (Garrulus glandarius) érdes hangjával egész éven át megfigyelhető.
A fenyőrigók (Turdus pilaris) csapatosan érkező megszokott téli vendégeink. A léprigót (Turdus viscivorus) télen szintén néha lehet látni, de az 1988. máj. 16-ai megfigyelése a Cseszmei-völgyben feltehetően már ritka helyi költését bizonyítja.
A pintyfélék (Fringillidae) állandó képviselője a zöldike (Carduelis chloris), a tengelic (Carduelis carduelis), az erdei pinty (Fringilla coelebs) és közeli rokona, a nagyobb teleken csapatosan érkező fenyőpinty (Fringilla montifringilla). A süvöltők (Pyrrhula pyrrhula) megérkezése már mindig a telet jelzi. Néha a madáretetőkre is rászáll a vastagcsőrű meggyvágó (Coccothraustes coccoth-raustes). Eddig csupán egy ízben sikerült megfigyelni a keresztcsőrűt (Loxia curvirostra), amikor a tuják magját eszegette egy somogydöröcskei kertben.
Rendszeresen megjelenik viszont az őszi–téli hónapokban, a sárgafejű királyka (Regulus regulus), a legkisebb madarunk.
Az erdőszélek, esetleg kevésbé háborgatott kertek odúban költő faja a búbos banka (Upupa epops). Általában legelőkön, dűlőutakon keresi táplálékát, hasonló élőhelyen találkozhatunk a rozsdás csaláncsúccsal (Saxicola rubetra), a citromsármánnyal (Emberiza citrinella) és a tövisszúró gébiccsel (Lanius collurio). Rokona, a nagy őrgébics (Lanius excubitor) ritkább téli vendégünk.
Löszpartok lakója a fokozottan védett gyurgyalag (Merops apiaster), szerencsére még sokfelé megtalálható Törökkoppány környékén.
A lakóházak közelségéhez vonzódó madaraink a verebek, a fecskék és a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros). A molnárfecske (Delichon urbica) legszívesebben a tornácokra, eresz alá fészkel, míg a füstifecske (Hirundo rustica) szalmával kevert sárból készített nyitott fészkét inkább az istállók közelében, vagy éppen azokban bent, egy gerendához ragasztva találjuk meg.
A csicsörke (Serinus serinus) gyakran a kémények tetején, antennákon hallatja folyamatos „csicsrékelését”. Magyarországot a múlt század második felében meghódító balkáni gerle (Streptopelia decaocto) fészkelése is kertjeinkhez kötött. A vadgerle (Streptopelia turtur) és az örvös galamb (Columba palumbus) maradt a galambfélék erdei képviselője, a Törökkoppány környéki fás vidéken sokszor hallani.
A templomtornyaink évtizedek óta nyugodt fészkelő helyet biztosítanak a fokozottan védett gyöngybaglyoknak (Tito alba). Az ezredfordulóra számuk szépen gyarapodott, de egy hosszú havas periódusú tél az egész magyarországi állományukat megfelezte. A törökkoppányi templomtoronyba felerősített költőládájuk is azóta várja új lakóját.
Erdeinkben a leggyakoribb éjjeli ragadozó madár a macskabagoly (Strix aluco). Éjszakánként gyakran hallani hangját, lakott odúját Szorosad és Somogydöröcske mellett is megtalálták. A vidék erős erdei fülesbagoly (Asio otus) populációjára utal, hogy Koppányszántón, a temető közeli fenyőfákon 10-15 példánya rendszeresen áttelel. A legkisebb egyedszámban a baglyok közül a fokozottan védett kuvik (Athene noctua) él területünkön. Állandóbb jelleggel 2007-ben a kárai faluvégen levő istálló körül hallották hangját.
A nappali ragadozók közül néhányat már megemlítettünk. Leggyakrabban az egerészölyvvel (Buteo buteo) találkozhatunk. Télen északi példányok is érkeznek hozzánk, ezért megnövekedni látszik a számuk. Ritkább téli vendégünk a világosabb színű gatyásölyv (Buteo lagopus), nálunk nem fészkel. A mezők fölött ritkán feltűnik a vörös vércse (Falco tinnunculus) is.
2007-ben biztosan költött Somogydöröcske határában a fokozottan védett kígyászölyv (Circaetus gallicus).
A héja (Accipiter gentilis) és a hasonló színezetű, de kisebb karvaly (Accipiter nisus) az erdőkből a kertekbe is belátogat.

5. Emlősök
Bár Somogy megyének nagy múltra visszatekintő vadállománya van, és a környéken szerzett vadászélményekről jelent meg már visszaemlékezés, a nagyvadakon kívül érdemleges faunisztikai adat kevés ismeretes. A vadászati, vadgazdálkodási eredményeket, érmes trófeákat több szakcikk és könyv dokumentálja, ennek ellenére Külső-Somogy emlőstani kutatása igencsak kezdetleges stádiumban van. 2008-ban Purger J. Jenő közölte a környéken gyűjtött gyöngybagoly köpetekből meghatározott kisemlősök fajlistáját. A törökkoppányi katolikus és a somogydöröcskei evangélikus templom tornyából a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány munkatársai által 2000-ben gyűjtött bagolyköpetek csontmaradványaiból 16 kisemlős jelenlétét sikerült kimutatni.

A rovarevők közül a keleti sün (Erinaceus europaeus ssp. roumanicus) gyakori országszerte az erdőkben, erdőszélen, kertekben, így Törökkoppány vidékén is. Hazánkban egyetlen vakondfaj (Talpa europaea) él.
A cickányok (Soricidae) közül a törpecickány (Sorex minutus) és a mezei cickány (Crocidura leucodon) helyi előfordulását elhullott példányok alapján regisztrálták Somogydöröcske közelében, a vízicickányt (Neomys fodiens) pedig egy forrásnál figyelték meg. Bagolyköpetek alapján bizonyítható ezeken kívül a keleti cickány (Crocidura suaveolensi), az erdei cickány (Sorex araneus) és a Miller vízicickány (Neomys  anomalus) jelenléte is.
A denevérek közül a kis patkósorrúdenevér (Rhinolophus hipposideros) 10-15 egyedből álló csoportját 2007-ben és 2008 augusztusában is folyamatosan megfigyelhettük egy somogydöröcskei épület padlásterében. A közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus) kiszáradt tetemét a törökkoppányi templomban találták meg.
A mezei nyúl (Lepus europaeus) állománya lecsökkent a Koppány-völgyében, ennek ellenére egy-egy példányt napjainkban is megfigyelhetünk kirándulásainkon.
A rágcsálók közül a mókus (Sciurus vulgaris) nem túl gyakori. A Flamordoki-erdőben néhányszor látták. Egészen feketés változatát is megfigyelték Somogydöröcskén. A sötétedés után aktív nagy pele (Glis glis) nagyobb számban él a környéken, mint a mókus. A kitett madárodúkba Somogydöröcskén ugyanúgy beköltözött, mint a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius).
Mint Dunántúlon általában, a Törökkoppány környéki erdőkben is közönséges az erdei pocok (Clethrionomys glareolus) és a sárganyakú erdei egér (Apodemus flavicollis). A törpeegér (Micromys minutus) fészkét a Sötétkerék-patak mellett és a Tatali-völgy útszéli magas növényzete között találtuk meg. A mezei pocok (Microtus arvalis) a réteken és a mezőgazdasági területeken időnként jelentősen elszaporodik. A Törökkoppányban gyűjtött bagolyköpetek analízisekor is ennek a fajnak kerültek elő legnagyobb számban csontmaradványai, így valószínűsíthetjük, hogy a leggyakoribb rágcsáló a környéken.
A pirókegér (Apodemus agrarius) a bagolyköpetekben a második leggyakoribb fajnak bizonyult.
A gyöngybaglyok zsákmányszerzése alapján tudjuk, hogy a csalitjáró pocok (Microtus agrestis), a földi pocok (Microtus subterraneus), a közönséges kószapocok (Arvicola amphibius), a vöröshátú erdei pocok (Myodes glareolus), az erdei egér (Apodemus sylvaticus) és a güzüegér (Mus spicilegus) is él a fentebb említett rágcsálókon kívül Törökkoppány környékén.
A Koppány-patakban is gyakran látni vízipockot (Arvicola terrestris).
Az észak-amerikai eredetű pézsmapockot (Ondatra zibethicus) már hazánkban is gyakori. A ragadozók közül a vörös róka (Vulpes vulpes) nagyon elszaporodott. Az 1990-ben kiadott magyarországi Vörös Könyvben az aranysakál (Canis aureus) a hazánkból kipusztult fajok között szerepel. Azóta viszont egyre több adat bizonyítja, hogy a Dél-Dunántúlon újra megjelent és terjeszkedik az egykor nádi farkasnak nevezett ragadozó. A törökkoppányi vadászok többször látták már a környéken és a Völgy Hangja Egyesület által 2010-ben koordinált faunisztikai vizsgálatok is igazolták jelenlétét.
A borz (Meles meles) szinte egész Európában előfordul, területünkön is gyakori.
A menyét (Mustela nivalis) még a pockokat is tudja követni járataikban. Több alkalommal megfigyelték Miklósiban és Somogydöröcskén. A hermelin (Mustela erminea) jóval ritkább nála. Évtizedekkel előbbi adatunk van egy Koppányszántó felé kutyák által megfogott példányáról. Dr. Sipos Imre egyszeri előfordulását közölt téli, fehér bundás hermelinről a környéken, Miklósi határában 1992 januárjában.
A nyest (Martes foina) gyakoribb faj.
A nyuszt (Martes martes) nagyon hasonlít a nyesthez, de élettere az erdő maradt. Ritkán kerül a szemünk elé, akárcsak utóbbi időkben a görény (Mustela putorius), amit 2006-ban Törökkoppány és Szorosad között egy autó által elütött példány alapján vettünk fel a fajlistába.
Fokozottan védett ritkaság a vidra (Lutra lutra). Időről időre feltűnik a Gerézdi-tónál, a Koppány-patakban, de a Bedegi- és a Remetei-halastavaknál is, ahol pikkelykupacok jelzik táplálkozását. A felsorolt előfordulási helyek távolsága feltételezi több szaporodási közösség létét a Koppány-völgyében.

Ritka, védett erdei ragadozó a vadmacska (Felis silvestris). A Flamordoki-erdőbeni jelenlétéről vadászok általi információnk van,  valamint a Völgy Hangja Egyesület által 2010-ben koordinált faunisztikai vizsgálatok is igazolták jelenlétét.
A vadászható nagyvadak közül a vaddisznó (Sus scrofa), az őz (Capreolus cap-reolus) és a legnagyobb testű vadfajunk, a gímszarvas (Cervus elaphus) mellett kiemelkedő a dámszarvas (Dama dama) állomány is a Törökkoppány környéki összefüggő nagy erdőkben. Európa nagy részén a jégkorszakban kipusztult a dámszarvas. Jelenlegi példányai a tervszerű betelepítés szaporulatai. A bikák novemberig elhúzódó barcogását a Cseszmei-völgy kiterjedt erdeiben ősszel sokfelé hallani.